4.rész - 300km/h*

Következő nap a suliban rájöttem, miért láttam pár ismeretlent. Nyílt hét.

Mikor reggel bejött az ofő, nem tudtuk, hova rakni, mivel egy óránk sincs vele.

 - Új osztálytársuk jön ma - jelentette be, amitől kirázott a hideg, de amikor belépett az ,,új osztálytárs" a melegség öntött el. - Adam Rogers, fogadjátok be. Itt az első padban van hely.

 - Köszönöm - ült le a középső padsor első padjába. Amikor eltelt az első, kémia óra és kicsengettek mindenki körbevette. Hálát adtam az istennek, mert legalább így nem vett észre egy ideig, de hogy be is biztosítsam ezt, lementem a büfébe Elenával.

 - Luna? - szólt utánam az ismerős hang, amikor az ajtóba értem.

 - Menjünk! - húztam magammal Elenát.

Ezért találkoztam vele.. biztos ügyet intéztek akkor.

 - Te honnan ismered őt? - Elena az a fajta, hogy mindenről tudni akar, de ez elmondható az összes osztálytársnőmről, ha valami van, tudni akarják.

 - Sehonnan.

 - Tudta a neved, Luna! Miatta akartál lejönni a büfébe - veszekedett velem már fölfelé a lépcsőn.

 - Hagyjuk - siettem a terembe a helyemre, de Adam elém állt.

 - Szia! - köszönt mosolyogva.

 - Jaj, szia - botlottam meg szinte benne, amit az egész osztály lemozizott. Igaz, nagy hely van az első és a második pad között, de mégis Gale előtt beszélgettünk.

 - Nem is tudtam, hogy ide jársz - nevette el magát.

 - Nem kérdezted.

 - Jogos. Mikor is csöngetnek?

 - Mindjárt.

 - Akkor kövi szünetben beszélgessünk - mosolygott ismét, amitől talán el is pirultam.

 - Okés - fordultam meg Gale irányába, aki ezt végig hallgatta. Kicsit tartottam vele a szemkontaktust, de utána a helyemre mentem. Magyar óra közepén féloldalasan felénk fordult Adam és úgy kezdett tovább jegyzetelni, de közben pillantgatott ránk is, szünetben oda is rohant hozzám.

 - Luna, nem akarok megbukni angolból, segítesz hétvégén?

 - Megint én menjek házhoz? Ha igen akkor fizess - viccelődtem.

 - Akkor tanuljunk egy köztes helyen. Egy kávézóban jól lehet beszélgetni.

 - Rendben, majd írj rám - kerültem ki őt és kimentem a folyosóra.

 - Luna! - lépett mellém Adam. - Valami baj van? - sétált mellettem a folyosón.

 - Ne tegyél úgy, mintha érdekelne - fontam össze karjaimat magam előtt.

 - Ha nem az én dolgom legalább mosolyogj kicsit. - bökött oldalba.  - Ahj! Ne legyél depressziós - karolta át vállamat.

 - Jól van - húztam mosolyra számat.

Átkarolt, majd még el is mosolyodtam. Ennél jobban nem is adhattam a tudtára, hogy bazi helyes.

Úgy érzem, hogy bízhatok benne, de minden fiú egy dolgot akar már a tesóm kapcsolatainál is rájöttem, pedig csak külső szemlélő voltam akkor.

Mikor véget értek az órák a lányokkal együtt mentünk lefelé a másodikról. A bejárat előtt egy fekete autónak támaszkodott éppen Andy. Roxane azonnal megtorpant, mikor kiértünk. Arrébb húztam a bejárattól, hogy ne állja el az utat.

 - Mi van veled? - kérdeztem.

 - Semmi - pirult el kicsit, majd Andy irányába nézett félszemével.

 - Áh! Értem én - megfogtam magam és odamentem Andyhez.

 - Szia! - köszöntött két arcra puszival, mint egy barátot. - Adam?

 - Asszem jön már le a lépcsőn. De te, van barátnőd? Nem azért kérdezem, amit gondolsz csak érdeklődöm.

 - Nincs - vigyorgott.

 - És az a szöszi lány a bejáratnál milyen szerinted? - pillantottam Roxane felé.

 - Aki kicsit el van pirulva? - mosolyodott el. - Szép lány.

 - Meg akarod ismerni?

 - Persze - bólintott. Visszamentem Roxy mellé és odarángattam Andyhez.

 - Roxy, Andy. Andy, Roxy - mutattam be őket egymásnak. Andy mosolygott, Roxane pirult, Andy erre még jobban mosolygott, Roxy erre csak vörösödött, mint egy szép piros alma. Oké, itt már nincs dolgom. Adam is kijött az épületből és egyenesen felém illetve bátyja, ja és a vörösödő Roxane felé vette az irányt.

 - Andy, mehetünk? - szakította félbe Roxane és bátyja beszélgetését.

Valami történt addig míg Adam odaért hozzánk, mert a beszélgetésük, ami nem is tudtam, hogy elkezdődött, már arról szólt, hogy Andy kocsija mennyivel megy, meg hogy elviszi majd egy körre barátnőmet. Én meg ez a ,,Mi van? Miről maradtam le?"

 - Hagyd szerintem őket beszélgetni - szólaltam meg.

 - Látom, tényleg elvannak - léptünk kicsit arrébb a párocskától. - Úgy érzem, összejönnek, mert ilyen csillogást a bátyám szemében még nem láttam.

 - Szerelmesnek látom Roxyt is - néztem feléjük.

 - Ah! Hellosztok! - lépett mellénk Amber.

Mert Ambernek mindenbe bele kell szólni, mert mindenről tudnia kell, mert mindent magának akar, amit csak megkíván a kicsi lelke.

 - Én mentem - mosolyogtam keserűen, majd elindultam Elena felé és vele le a metróhoz. Kis csönd után megszólalt Elena.

 - Na, most mi van köztetek?

 - Jó nagy tér. Elena, én mi a tökömért is tetszenék meg egy fiúnak. Dagadtan, csúnyán senkinek nem kell az ember. Jó, az egyikről talán én tehetek - hadartam. - De egy életre tényleg elegem lett a fiús ügyekből. Nem vagyok bátor, se szép. Ha meg bevallanám egy fiúnak, hogy ,,Tetszel baszd meg" akkor az arcomba röhögne.

 - Nyugi, Luna - fogta meg vállam, hogy ne hadarjam el összes levegőmet.

 - Jó, oké, de azért folytatom. Roxy pedig csak megjelent és már Andy, Adam bátyja ott van neki. Meg amúgy te is ilyen vagy.

 - Milyen is? - húzta fel szemöldökét.

 - Beléd zúg bármilyen fiú, akivel találkozol.

 - Na, azért nem! De nekem van barátom - jelentette ki.

 - Ez meg a másik.

Kicsit dühösen vártam meg a megállót, majd már a peronom felé vettem az irányt, amikor valaki megfogta vállam. Adam volt az.

 - Mi van? - kérdeztem közömbösen felhúzva kicsit vállam a hideg miatt.

 - Köszönés nélkül elmentél.

 - Köszöntem, de mindegy neked, nem? Nem ismerjük annyira egymást, igaz, de egyet kérnék tőled, amit meg kell tenned - tartottam egy hatásszünetet. - Ismerkedj inkább légyszíves Amberrel.

 - Ne legyél már ilyen. - simogatta meg karom, de elhúztam magam tőle.  - De mi a baj most? - akadt ki.

 - Annyi csak, hogy amikor megkedvelek egy fiút akkor mindig jön valami vagy valaki aki elrontja ezt. Vagy közénk áll valami vagy csak nem kedvel viszont. Elegem van ebből.
 - De...
 - Viszont ez van..nem tehetek mást.

 - De, Luna, én kedvellek.. - fejezte be előző mondatát, amit félbeszakítottam.

Kellett fél perc mire felfogtam, mit is mondott. Majd szemébe néztem és láttam komolyan is gondolja. A szívem gyorsabban kezdte pumpálni véremet az összes erembe, amitől még a levegővételem is szaporább lett.

3.rész - Vissza a dedóba*

2 napja kerülöm Galet. Ír, hogy nem segítek-e neki, de nem válaszolok rá. Tudom, dedós dolog. Egy kicsit másak a gondolatai, hogy mi is lehetne köztünk, de nem mindig kedvel viszont az, akit te.

Aztán egy nap épp a városba mentem nővéremmel szülinapom alkalmával, 31.-én. Mivel pont halloween így a város különböző tereit feldíszítették az alkalomra, és ezt néztem meg Alexissal. Amit nem akartam, találkoztunk Galelel az egyik téren.

 - Sziasztok! - köszönt elénk lépve. - Beszélhetek veled, Luna? Kétségbeesetten néztem nővéremre, de ő csak bólintott.

 - Mi az? - kérdeztem Galetől kicsit arrébb menve nővéremtől.

 - Azt mondtad, segítesz az angollal a szünetben, azóta egyszer pár órát segítettél. Nem is válaszoltál az üzeneteimre. Csak mondd meg, ha nem akarsz nekem segíteni, én megértem azt is - belenézett szemembe és hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak. Lenézett a földre és pár pillanat múlva felkapta fejét.

 - Érzel irántam valamit? - kérdezte, ezúttal már egyre kínosabb helyzetben éreztem magam. - Vagy csak visszamegyünk a dedóba, hogy így akarsz valakit elkerülni? - nézett a szemembe, de egy darab szó sem jött ki számon. - Pedig azt hittem, te más vagy és nem vagy ennyire dedós. Mondasz valamit még vagy elköszönhetünk? - lesütve szemem álltam előtte.

 - Tőled csak ennyit kaphatok - motyogtam, majd visszamentem Alexishez.

 - Mi történt? - kérdezte nővérem.

 - Csak kérdezett valamit - vontam vállat, majd elkezdtünk újra sétálni.

 - Ah-ha - vágott olyan feje amilyet egy nővér, mikor tudja, valami más is történt.

Alexis mindig tudja, ha valami olyan történt velem, észreveszi rajtam.

 - Nem ülünk be valamit enni? - jött az ötlet.

Bementünk a legközelebbi mekibe és elfogyasztottunk egy-egy sajtburgert kólával és kis sült krumplival, de végig kicsit lehangolt állapotban ültem. Többször mosolyogtam, hallgattam nővérem történeteit, a sulijában történteket. Mégis csak Gale járt az eszemben, mert hát kinek nem éppen egy fiú járna az eszében, akivel nemrég összeveszett.
Mikor mentünk hazafelé a vonattal fáradtan csak bámultam kifelé az ablakon.

 - Elmondod, mi van? Vagy csak várod, hogy megoldódjon? - szólalt meg nővérem.

 - Annyi, hogy nem értek a fiúkhoz.

 - Ez tudtuk eddig is, de húgi mindenkinek van egy olyan ember az életében, aki miatt megváltozik az egész.

 - Egy lúzer vagyok ilyen téren.

 - Holnap még ki kell élvezni a suli nélkül, nem ezen rágódva, oké? De boldog szülinapot, drágám! - ölelt át.

 - Tényleg holnapután suli.. - jutott eszembe és lankadt le a maradék kedvem is.

Az álmaimon soha sem tudtam uralkodni, de a szülinapom estéjén álmodott történet miatt még fel is riadtam az éjszaka közepén. A tér közepén álltam, úgy mint délután, szembe velem GD, de mikor bevallottam neki az érzéseimet odavonaglott mellé egy lány, sokkal szebb, mint én, és átkarolva elhúzta őt messzire.

Könnyes arccal és szemekkel ébredtem fel. Nekidőltem ágyam melletti falnak, lábaim még a takarómmal betakarva és magamhoz felhúzva térdem rátettem fejem. Így ültem a sötétben, mikor is elpattant nálam valami is sírni kezdtem. Gyorsan átgondolva a dolgokat azonban megrázva magam kihúztam hátamat.

 - Egy fiúért nem éri meg sírni - sóhajtottam suttogva.

Másnap tanulnom kellett, de csak zenét hallgattam füzeteim hátuljába rajzolgatva. Az egész szünetem csak olyan volt, mint több egymás után következő unalmas szombat, mikor is nem kell suliba menni, de unatkozol, mint a fene. Az egyetlen ,,izgalmas" a tegnapi dolog volt. A rajzolgatással elment az egész tanulási idő, így mentem hát aludni.

A hétfőt senki sem várja, de én adtam magamnak egy plusz indokot. De jó vagyok..

Elenával szokásosan együtt mentünk suliba. Mikor a sulihoz értünk viszont ott volt ő is. A távolból már észrevettem a szokásos gyülekezőhelyen Galet, de inkább tovább húztam magammal a suli épületébe Elenát.

 - Miért nem maradtunk ott? - kérdezte miközben másztuk a lépcsőfokokat.

 - Hideg van - jelentettem ki.

 - Luna, azt már a találkozásnál megemlítetted volna. Miért nem maradtunk ott, igazából? - torpant meg az első emeletre felérve.

 - Nem akartam ott maradni, fáradt vagyok, le akarok ülni.

 - Ott volt pad is.

 - Csak nem és kész - mordultam rá.

 - Rendben - sütötte le tekintetét. Mikor a többiek is feljöttek a terembe, megláttam Galet. Beharapva számat fordultam el, de GD odalépve asztalom mellé suttogta:

 - Ezek a dedós dolgok nem megoldások, Luna. - nézett szemembe aztán helyére lehuppant.

Egész nap csak odapillantgatni tudtam GD felé, szinte meg sem szólaltam. Az élettől is elvette a kedvem. Ahogy nevetni láttam. Nélkülem is boldog, rá kellett jönnöm.

Egy délutáni sulis program miatt sokáig maradtam bent és egyedül utaztam haza, aztán a metróra felszállt az a fiú, akivel múltkor találkoztam ugyanúgy a metrón. Mögötte egy kicsivel magasabb fiú szállt fel, mivel beszélgetni láttam őket gondoltam, ismeri. Majd kiszúrtak engem.

 - Szia! - lépett mellém. - Elfelejtettem kérdezni, hogy hívnak? - nevette el magát.

 - Luna.. - pirultam el, mert egyszerűen hihetetlen, hogy egy helyes fiú hozzám szólt.

 - Én Adam - mosolygott. - Ő meg a bátyám Andy - mutatott a srácra, aki ott maradt, ahol felszálltak.

 - Látom, öröklődik - vigyorogtam, mint egy hülye.

 - Azt mondod, helyes vagyok? - húzta fel szemöldökét egy sunyi mosoly kíséretében.

 - Hagyjuk..

Lefékezett a metró és leszálltunk. Bátyja is bemutatkozott, én meg közben próbáltam nem felrobbanni attól, hogy éppen két nagyon helyes sráccal beszélgetek.

 - Majd láttunk, ha épp összefutunk, Luna - mosolygott Adam és már csak az integetésüket láttam. Mint aki épp visszatért a földre fújtattam nagyokat és kapkodtam fejem mindenfelé. Csak páran néztek hülyének. A vonaton magamban vinnyogtam végig az utat.

Azt a rohadt, de helyesek....

2.rész - Hazugságok érte*

Amint befejeztem a párnámba való sikítozást megcsörrent telefonom. Ismeretlen.

 - Luna? - vettem fel, majd beleszólt a másik fél, amikor rá ismertem a személyére.

 - GD? - találtam ki mély és rekedtes, még mutáló hangjából.

 - Ma mikor érsz rá tanulni?

 - Anyumék nem engedik, hogy fiú átjöjjön vagy amúgy bárki is.

 - Gyere át - vetette fel az ötletet.

 - De ha nem engednek?

 - Hazudj.

 - Aha. Neked könnyen megy az biztos. Legyél a sulinál - jelentettem ki, majd letettem.

Kimentem a szobámból, majd anyumat megkérdeztem.

 - Hova mennél és kivel? - kérdezett vissza.

 - A városba..egy osztálytársnőmmel - hazudtam.

 - Rendben - bólintott rá. - De a nyolcas vonattal gyere.

Összepakoltam a cuccom, kulcsom, telefonom, egyebek majd elindultam. A sulihoz érve láttam GDt.

 - Szia! - mosolygott, majd három puszival köszöntünk.

 - GD.. - szólítottam meg.

 - Légyszi, Galenek szólíts, Luna, neked megengedem. Amúgy hazudtál azért, hogy elgyere? - kérdezte elindulva a metróhoz.

 - Öhm..igen. - nyögtem ki.

 - Te? Hazudtál? - nevetett.

 - Szoktam ha kell - vontam meg vállam. - Ott van Tess és Roxy - mutattam egy pad felé.Mire elrántott a másik irányba.

 - Ez mi volt? Nem akarod, hogy meglássanak minket? - torpantam meg már a fal takarásában.
 - Hagyjuk! - indultunk tovább

Egész úton csak nézegette arcom, majd elmosolyodott. Hihetetlen, hogy hazudtam azért, hogy találkozzak vele. Mert hát anyum biztos nem engedett volna. Metróztunk három megállót, volt ülőhely, de mégis álltunk. Két megálló múlva, hirtelen fékezett a metró és elestem volna, de hát persze GD..Gale elkapta csuklóm. Mintha egy időre megállt volna az idő és csak az ő arcát láttam volna. Egyszerre lassult és gyorsult fel szívverésem. Talán pár ütemet ki is hagyott. Aztán visszatértem. Elpirulva álltam meg lábamon. Ő meg csak vigyorgott. Leszálltunk a metróról és elindultunk az utcán. Meg akartam szólalni, de nem tudtam mit mondani.

 - Ugye tudod, hogy.. - túrt bele hajába. - Mindegy, csak menjünk.

 - G..Gale, mit tudok? - torpantam meg.

 - Nem lesz semmi közöttünk.

 - Gale, barátok vagyunk, nem vagyok hülye. Miért akarnám elcseszni a barátságunk? - tetettem azt, hogy nem vagyok összetört legbelül.

 - Oké - bólintott megkönnyebbülten.

Elmentünk hozzájuk, tanultunk, de végig nagyon lehangoltan magyaráztam a tananyagot. Pár órával később, délután ötkor hazaindultam.

 - Akkor szia - köszöntem el az ajtójukban.

 - Elkísérlek - vette fel kabátját.

 - Nem szükséges - indultam el kifelé keserű mosollyal az arcomon.

 - Na, inkább menj - tolt ki az ajtón majd maga mögött becsukta. Elkísért a metróig. Teljes síri csöndben sétáltunk egymás mellett. A részemről kínos volt a csend.

 - Köszönöm - fordultam felé mikor a metróaluljáróhoz értünk. - Innen egyedül is megyek - húztam mosolyra számat. Bólintott majd megfordulva elindultam.

 - De ugye még jók vagyunk? - fogta meg csuklóm egy kérdés erejéig. Bólintottam helyeslő választ adva ezzel, majd lementem a metróhoz.

Sokszor csak szeretnék más gondolataiban olvasni, tudni mire is gondol, de most egyszer az életben nem akarom. Az emberek csak szívtelen dögök.

Amíg vártam a metróra, körül néztem és csak pár ember volt körülöttem. Elkezdtem könnyezni, ezért hajammal és kezemmel takartam el arcomat.

Beérkezett elém a metró és felszálltam, mivel volt hely, leültem arra az öt megállóra. Még mindig hajammal takartam arcomat. Három megálló múlva leült mellém egy fiú és elkezdte fürkészni arcomat.

 - Biztos bunkó volt - jelentette ki. - Szerintem csak felejtsd el. Fülem mögé raktam hajam azon az oldalon, ahol ült és ránéztem. - Még szép is - mosolyodott el.

Nagyon ismerős volt, de nem jöttem rá, honnan. Szinte világító kék szeme és barna haja volt. Épp ott szállt le ahol én, de mégis másik írányba ment. Utána néztem pár percig, de elindultam. Elértem volna az óra negyvenegyes vonatot, de inkább leültem a padra gondolkozni.

Soha, de soha nem esett semmi ilyen szarul, de nem akarom elrontani a barátságunkat. Szóval befogom és elfelejtem az összes érzésemet. Ezentúl nem leszek szerelmes. Csak barátokat szerzek.

Mikor hazaértem, anyum egyből kérdezve lépett mellém.

 - Ilyenkor már itthon?

 - Igen, baj? - mentem be a szobában.

 - Nem.. - szólt utánam, de én már becsuktam ajtómat.

Lehuppantam ágyamra, levettem cipőm és pulcsim is majd bekapcsolva telefonomon a netet jött is egy üzenetem:

,,Hazaértél?" - írta facen GD. Nem nyitottam meg az üzenetet, csak kívülről láttam. Egyetlen reakcióm volt. Hagyj! 
Egyetlen mondata elvette az összes kedvemet.

1.rész - Kezdetek*

A kinyitott ablakon befújó szél suhant végig tincseim között. Az óra előtt, mint egy jó osztályban, fel voltak írva a hiányzók nevei. Mindenki csendben ült, aztán hirtelen megszólalt Dan.

 - Dikk! - ordította.

Igen, ez a "csendben ülve várjuk a tanárt" nem a mi stílusunk. A folyosó végén már hallani lehetett a 9.c jól érzi magát.

A szerdai napon, ami az utolsó előtti nap volt az őszi szünet előtt, ültem a szokásos helyemen. Ablak felőli padsor harmadik padjának ablak felőli helye. Már a második sulinap óta ezen a helyen ülök.

A gólyahét érzését visszaadta ez a nap, mivel szinte alig tanultunk valamit. Bár, mint ahogyan szokásom már tartja azokkal voltam akiket kedvelek.

Majdnem csak a barátaim ülnek a padsoromban. Mellettem ül Elena, mögöttünk Talia és Sarah, előttünk Lily és Emily, és még előttük Katy. Sajnos Tess és Roxane a terem másik felén ültek.

Vajon ki ül a padsorban, akit nem bírok? Amber és bandája, név szerint Diana és Eric.

Engem csak akkor zavarnak, ha nekem is bajom származik a jelenlétükből.

Viszont egy valaki jelenléte nagyon számít nekem. Mivel monogramja GD, ezért mindig így becézik. Mindig így említem is meg bárkinek. Még Alexisnek, a nővéremnek sem mondtam meg, hogy tetszik valaki. Sokszor azért elgondolkozom, hogy nem-e lehet véletlenül egy fordulat az életemben.

Délután alig voltam fáradt, mikor hazamentem csak a tesi óra miatt. Szokásosan pár óra tanulás, majd rátapadva a telefonomra kibírni az esti órákig az otthoni dolgokat. Szinte mindennap én maradtam fent legtovább a családból. Ilyenkor zenehallgatással altattam magam.

Másnap reggel hatkor kelés, ami nekem még hajnal, mivel nem vagyok az a nagyon koránkelős típus. Szünetbe minimum tízig aludni fogok, de az érzés, hogy utolsó sulinap felcsigázott. A vonaton ülve vártam, hogy beérjünk a fővárosba. Onnan tovább a metrón a suliig. Az iskola melletti kávézóval párhuzamosan lévő padokon gyülekezik általában osztályunk.

Talia és Lily már rég ott voltak mire Elenával odaértünk.

Jött az az óra elsőként, amit alapból utálok, de pluszba rájött az, hogy a tanárnőtől a hideg is kiráz.

 - Luna! - ébresztett fel merengésemből Sinta tanárnő hangja.

 - Igen - kaptam fel fejem.

 - Ne aludjon!

 - Nem alszom, tanárnő.

 - Rendben - majd folytatta a mondókáját.

Áh, nem alszom csak eret vágok öntől.

Az órák szokásosan úgy teltek, mintha a csiga akart volna felmenni egy fára. Aztán végre meghallottam az isteni hangot, az utolsó óra utáni csengőszót. Mindenki pakolta cuccát és olyan gyorsan hagyta el a sulit, ahogyan csak tudta. Páran már az osztályfőnökin görcsben voltak a nikotinhiány miatt. Kiléptem a főkapun, de valaki megállított.

 - Oh, GD!

 - Luna, szeretnék javítani az angol jegyeimen. Segítenél az őszi szünetben?

 - Miért pont én?

 - Veled jóban vagyok, jó vagy angolból. Na, légyszi?

 - Jól van - Nem kellett volna amúgy sem könyörögnie.

 - Köszönöm, még beszélünk, most megyek is.

 - Én másik városban lakom... - állítottam még meg pislogva rá nagyokat.

 - Írd be a számod - vette elő telefonját és felém nyújtotta.

 - Tessék - adtam vissza a készüléket miután bepötyögtem számomat.

 - Majd hívlak - kacsintott majd elment. Elenával elindultunk haza. Sokszor beszélt hozzám, válaszoltam is rá, de fel sem fogtam.

Csak az a pillanat járt a fejemben, mikor felém nyújtja telefonját, hogy írjam be a számom.
Hazaérve leültem az ágyam végébe, elvigyorodtam, magamhoz vettem a párnám, beleordítva az örömtől hátradőltem. Úr..is..ten..